Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tokio Hotel történelem!

A Tokio Hotel Németország egyik híresebb pop-rockzenekara. A banda története a Kaulitz ikrekkel kezdődik, akik már kiskorúk óta érdeklődtek a zene iránt - nem csekély ebben a mostohaapjuk, Gordon Trümper hatása, aki maga is gitáriskolát vezet és saját rockcsapata is van. ( Az ikrek szülei Georgékhoz hasonlóan sajnos korán elváltak. )

4-magdeburgi-srac.jpeg

  Bill nyol kilenc éves kora óta ír verseket ( a hangszerekhez azonban nincs sok tehetsége, ezt rövid próbálkozása után bebizonyította ), Tom pedig ekkor kezdett el gitározni. Fellépéseket vállaltak falujukban Loitschében, és környéken, és egy magdeburgi koncert után 2001-ben találkoztak és ismerkedtek össze Gustavval és Georggal, akik ugyanabban a zeneiskolában tanultak. Megalapították a Black Questiomark nevű bandájukat, amit később Devilish-re kereszteltek át, sokat próbáltak, egyre több minikoncertet adtak, és demo felvételekkel próbálkoztak különböző lemezcégeknél. 2003-ban Bill második helyezést ért el egy televíziós tehetségkutató versenyen,a Star Search-benm itt fedezte fel őt Peter Hoffmann menedzser. A Sony BMG cég szerződtette a bandát, Hoffmann pedig maga mellé vette David Joshot és Pat Benzert, akik segítettek a fiúknak a zeneszerzésben és a dalszövegírásban. A dalszövegeket Bill írta, Hoffman, Jost és Benzner segítségével  - egyedül az Unendlichkeit című dalukat egyedül írta, a zenét pedig a négy fiú együtt szerezte. Ekkor már a Tokio Hotel nevet viselték - Tokió az egyik kedvenc városuk, ahol mindig pezseg az élet, a Hotel pedig emlékül a sok szálloda miatt, ahol a fellépéseik idején aludtak. Nem sokkal az első albumuk megjelenése előtt a Sony szerződést bontott a bandával, ám hamarosan, 2005-ben az Universal Music Group kiadó szárnyai alá kerültek, akik a marketinget is az irányításuk alá vették. 2005.augusztus 15-én megjelent az első kislemez, a Durch Den Monsun, amely hihetetlen gyorsasággal meghódította a tinilányokat és a slágerlistákat. Augusztus 20-án már 15.helyen álltak öt nappal később pedig az első helyre kerültek. A Schrei című album és az azt követő kislemezek hasonló sikerrel szerepeltek, ahogyan teltek a hónapok, egyre több díjjal büszkélkedhetett, a négy magdeburgi srác. 72.jpeg A Tokio Hotel a nulláról indult, és szinte pillanatok alatt az első helyre került a slágerlistákon, minden létező díjat és elismerést besöpörtek, mindenki ismerte a nevüket, és sikerült annyira megosztaniuk az embereket, hogy számtalan Tokio Hotel és anti - Tokio Hotel klub alakult, nemcsak honlap formájában, hanem közösségi oldalakon is. Senki nem tud közönbös lenni irántuk: erről gondoskodik Bill, a mindig stílusos és extravagáns, ugyanakkor tehetséges énekes, valamint a zene, amit élőben ugyanolyan szenvedéllyel és minőséggel játszanak, mint a több millió eladott CD-lemezeiken. A divatikon Bill mellett karizmatikus bátyja, a gitáros Tom is biztosítja, hogy a banda mindig az érdeklődés középpontjában maradjon, azonban a basszusgitáros Georg és a dobos Gustav nélkül nem lenne az igazi Tokio Hotel. Mindannyian profi zenészek, és mindig a zenét tartják a legfontosabbnak. Minőségi munkát adnak ki a kezükből és fiatal koruk ellenére is komoly értelmes témákkal foglalkoznak a dalaikban - nem elcsépelt szólamokat harsognak, hanem őszintén írnak a mindenkit érintő dolgokról: szerelem, barátság, csalódás, válás, halál, öröm, magány... Mindezt Bill olyan páratlan tehetséggel és teljes erőbedobással adja elő, amely előtt mindenki kalapot emelhet. Még a kritikusok is elismerik, hogy a Tokio Hotel egy eredeti, igényes rockbanda - és nem egy összecsapott fiúzenekar, ahogyan az ellenfeleik állítják. Bár a zenekar, különösen Bill külsejével túl sokat foglalkoznak, ez nem a banda hibája. Noha Bill 4-5 havonta frizurát változtat és ennek hatására néhányan elfordulnak a bandától ( ugyanez történik, amikor újabb tetoválással gazdakodik), és hazájában 2006-ban őt választják az ország legidegesítőbb emberének,-a Tokio Hotel népszerűsége mégis töretlen. Mégha kezdetekkor megesett, hogy tíz ember előtt léptel fel egy-egy kocsmában, vagy pár száz ember előtt vamali falusi mulatságban - ma már teljesen megváltozott a helyzet. Koncertjeikre szó szerint pillanatok alatt elfogytak a jegyek, vísító-ájuló lányok fogadták és fogadják őket, bármerre mennek, és hamarosan Hamburgba kellett költözniük, mert a rajongók gyorsan felfedezték a fiúk otthonait és iskoláját Wolmirstedtben... a helyzet nem változott a második, Zimmer 483 ( 2007 ), valamint az angol nyelvű Scream ( 2008 ) nagylemezük megjelenése után sem! Egy dolog maradt ugyanaz: a Tokio Hotel mindig 100%-os teljesítményt nyújt, nemcsak az albumaikon, hanem élőben, a koncertcsarnokokban is. 2007. július 14-én, a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett párizsi koncerten félmillió ember előtt léptek fel és a hatalmas tömeg jelentős részét a Tokio Hotel rajongói tették ki. Bármelyik országban is játszanak, a rajongók kívülről fújják a német dalszövegeket - különösen Franciaországban, Oroszországban, és Amerikában okozott a nyelviskolák számára óriási meglepetést, hogy rengeteg tini kezdett el német nyelvet tanulni - kizárólag a négy magdeburgi srác kedvéért.

A Tokio Hotel már nemcsak egész Európában, halmoz sikert sikerre, hanem meghódította Amerikát is! Bármerre is járnak, minden létező díjat besöpörtek - most valószínűleg az MTV EMA- és VMA győzelmeikre a legbüszkébbek. Az izraeli koncertjük történelmi jelentőségű, már Ausztráliában, Dél-Ázsiában, sőt, még Mongóliában is vannak rajongói oldalaik, a hihetetlenül karizmatikus Bill modellként szerepelt a Max és a Vogue magazinban és hangját kölcsönözte Luc Benson animációs filmjében, az Arthur és a Villangók főszereplőjének. Nevükkel bármi eladható, legyen az lemez, DVD, bögre, ágynemű, vagy óra. És a sikernek még nincs vége.... A Humanoid német és angol nyelvű albuma a banda eddigi munka-tempójához képest igen sokáig, egy éven át készült, miközben a zenekart számos botrány kísérte: Gustav balesete, Tom összetűzése a francia zaklató nőszemélyekkel, vagy éppen az alaposan megszellőztetett afférja az amerikai Chantelle Paige-dzsel. Igaz, már 2008-ban is akadtak gondok, amikor Bill hangszalagján cisztát találtak és meg kellett operálni. Emiatt az épen zajló európai turnét le kellett mondani és a műtét után Bill tíz napig nem szólalhatott meg. Nagy csapás volt ez a mindig csacsogó Billnek, aki azonban még jobban retteg attól, hogy többé nem énekelhet. Ám ez a szenvedélyes fiú és az akaratos bandája következő hónapban már ismét a színpadon állt és meghódította Amerikát. 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

eztökjóó XD

(Ryan , 2013.08.01 17:44)

király az oldal :D jó sok minden van rajta

Re: eztökjóó XD

(TH fan, 2013.08.01 17:47)

Köszi az elismerést. Megpróbálom a legjobbat kihozni az oldalból. Remélem annyian fogják majd követni, és nézni, mint a régit. :-)

Re: Re: eztökjóó XD

(Ryan , 2013.08.01 17:49)

Én is remélem,de a másik oldaladra írd ki azért a biztonság kedvéért,hogy elköltözött az oldal (: